Pillanatok alatt belopta magát a verset szerető közönség szívébe a tízéves Simonics Hanga, aki csengő hangon, népdalokkal színesítette a Mécs László papköltő verseiből összeállított programot. Csontos Erzsébet, az Irodalmi Kör vezetője mutatta be a csoportot, amely már tíz esztendeje működik a Révkomárom járásbeli, naszvadi Csemadok-alapszervezete mellett. Elmondása szerint van olyan család, amelyben az édesanya énekel, a fia pedig zongorán kíséri őt, tehát öröklődött a szereplési kedv. Biztosítottnak látszik tehát a Mécsvirág Irodalmi Kör tagutánpótlása. Lesz, aki Naszvadon tovább élteti a magyar szót és erősíti a helyi magyarság együvé tartozását“.
A narrátor, Simonics Tímea révén sok mindent megtudtunk Mécs Lászlóról, aki már a kassai premontrei gimnázium növendékeként kitűnt irodalmi tehetségével, költeményei rendszeresen napvilágot láttak a Zászlónk c. lapban. 1919 tavaszán a kassai premontrei gimnázium kisegítő tanáraként működött, majd az Ung megyei Nagykapos plébánosa lett. Irodalmi munkásságára, verseire mind többen figyeltek, fel s népszerűsége bámulatos gyorsasággal emelkedett. A kisebbségi magyarság szószólója, gondjainak leghívebb megszólaltatója lett. Mécs László kisebbségi költőnek indult, majd belekerült a két világháború közötti magyar katolikus újjászületés áramába. Ugyanakkor fehér reverendájában, kivételes előadói tehetségével a krisztusi elveknek volt a megtestesítője. Nemcsak költő volt, hanem Isten szavának trombitása, aki fényt hagyott maga után.
Az irodalmi est folyamán 18 vers és 5 népdal hangzott el. A záró versben Mécs László azt írja: „Fényt hagyni magunk után” . A Mécsvirág Irodalmi Kör ezt a fényt hivatott éltetni.
Színvonalas előadásuk után még sokáig beszélgettek a jelenlévőkkel.
