Felvidék Ház

Aktuális

Visszakapott szavak – Kövesdi Károly új könyvét mutattuk be

A Magyar Örökség Díjas, Illyés Gyula-díjas, gömöri származású Kövesdi Károly neve a miskolci olvasó, versszerető közönség számára nem ismeretlen. A városhoz több szálon kötődő szerző ezúttal legutóbbi könyvét, a Visszakapott szavak című verskötetét hozta el az olvasóknak, akik nem csak a szerzővel találkozhattak, beszélgethettek, de Kardos Katalin versmondó tolmácsolásában az új kötetből meg is hallgathattak néhány verset. 

bővebben
Visszakapott szavak – Kövesdi Károly új könyvét mutattuk be

Visszakapott szavak – Kövesdi Károly új könyvét mutattuk be

A Magyar Örökség Díjas, Illyés Gyula-díjas, gömöri származású Kövesdi Károly neve a miskolci olvasó, versszerető közönség számára nem ismeretlen. A városhoz több szálon kötődő szerző ezúttal legutóbbi könyvét, a Visszakapott szavak című verskötetét hozta el az olvasóknak, akik nem csak a szerzővel találkozhattak, beszélgethettek, de Kardos Katalin versmondó tolmácsolásában az új kötetből meg is hallgathattak néhány verset. 

Állandó programok

Könyvbemutatók

Könyvbemutatók

A „Kárpátia Könyvesház, a külhoni könyvek otthona” mottóval indított projektünk keretében házainkban nem csak elérhetővé tesszük a külhoni magyar könyvtermés legjavát, de dedikálásokkal egybekötött szerzői esteken, könyvbemutatókon a külhoni szerzőket, szerkesztőket, könyves szakembereket is bemutatjuk.

Kiállítások

Kiállítások

Az összmagyar kultúra egyik fontos területe a képzőművészet, a Magyar Házak ezért indította el a Kárpátia Galéria elnevezésű projektjét, amely a regionális házaiban rendezett kiállításain, évente legkevesebb huszonöt külhoni kötődésű képzőművésznek teremt bemutatkozási lehetőséget.

Pódiumműsorok

Pódiumműsorok

A határok feletti nemzetegyesítést szolgálja az a programsorozatunk is, amelyben külhoni magyar előadóművészeket – énekeseket, színművészeket, zenészeket mutatunk be az anyaországi közönségnek. Célunk, hogy műfajilag, stílusban és témában is változatos programjaink kiemelkedő szerepet játszanak az adott régió kulturális életében.

Honismereti utazások

Honismereti utazások

A honismereti utazások szervezésének célja, hogy a résztvevőkkel megismertesse a Kárpát-medencei magyar történelmi és kulturális örökséget, a Kárpát-medencében élő magyarokat. Minden Magyar Ház a földrajzi közelségében lévő úticélokhoz tematikus utakat szervez.

Ifjúsági programok

Ifjúsági programok

A Magyar Házak kiemelt célcsoportként kezeli a fiatalokat, ezért adekvát programokkal – táncház, filmvetítés, virtuális valóság élmények – várja őket. Fontosnak tartjuk az ifjúság nemzeti érzés- és tudatvilágának fejlesztését, táncház estjeink célja, hogy a fiatalok magyarságtudatukban megerősödve, a nemzeti közösséghez tartozás élményét megtapasztalják.

Infopont

Infopont

A kávézóval, nyitott közösségi terekkel rendelkező regionális Házakban, magasan képzett, a szomszédos országok nyelvét jól beszélő, helyismerettel és kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező munkatársak dolgoznak, akik szívesen adnak tájékoztatást az adott régió határon túli területeiről az anyaországi érdeklődőknek, ugyanakkor a külhoni magyar látogatók számára is biztos pontot jelentenek.

Közelgő események

Hírek

Magyar Házak

Magyar Házak

magyar hazak oldalsav fokep

A Magyar Házak Hálózatának tagjai mindazokon a területeken jelen vannak, ahol a tágan értelmezett magyar kultúrának és közösségi jelenlétnek az utóbbi évszázadokban feladatai, emlékei, érdekei és lehetőségei jöttek létre, és maradtak fenn napjainkig.

Tovább az oldalra

Délvidék Ház

Szegeden, a Magyar Házak nemzetpolitikai intézményhálózat központjaként működik a Délvidék Ház. A Házak munkájának összefogásán túl, fő feladata a délvidéki, bánsági, muravidéki és horvátországi magyar közösségek megerősítése, lehetőségeinek bővítésére.

Tovább az oldalra

Őrvidék Ház

magyarokmaradtunkk

Sopron középkori belvárosában, a Főtér közvetlen közelében található Esterházy-palotában lelt otthonra az Őrvidék Ház. Abban az épületben, melyben egykor összeszámolták azok szavazatát, akik a hazára voksoltak, ott ma ez az intézmény őrzi a magyar kultúra értékeit, s ad méltó színteret az őrvidéki magyar közösségek számára, identitásuk megőrzéséhez.

Tovább az oldalra

Kárpátalja Ház

karpatalja haz
A Kisvárdán működő Kárpátalja Ház az anyaország feltétlen támogatását hivatott közvetíti a kárpátaljai magyarság megmaradásának és erősítésének érdekében. Hozzá kíván járulni a közösségformálás méltó kereteinek megteremtéséhez.

Tovább az oldalra

Partium Ház

partiumhaz ksz dehir
A Partium Ház olyan, Debrecenben létrehozott tér, ahol elsősorban a Biharban, Szilágyságban, Szatmárban és Máramarosban, és az észak-kelet magyarországi régióban elő magyarok átélhetik az államhatárok feletti nemzeti összetartozás érzését.

Tovább az oldalra

Karpatia Konyveshazlogohatternelkul 1
Total Visitors
8401242
0
Visitors Today
0
Live visitors

Fotótár

Ajánló

delvid

Délvidék Ház

48.000 Ft / ház / éj 

Tel: +36 22 271-090

Baráti társaságoknak, csapatépítéshez.

vadaszkastely

Erdély Vadászkastély

6.000 Ft / fő / éj + IFA

Tel: +36 22 271-090

11 tágas faburkolatú szobával!

felvidekhaz2

Felvidék Ház

4.000 Ft / fő / éj + IFA 

Tel: +36 22 271-090

2 db külön bejáratú 4 személyes apartman.

Írjon nekünk

    Ossza meg ezt!
    Felvidék Ház
    Adatvédelmi áttekintés

    Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.