A Felvidék Ház a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvánnyal, valamint a szepsi Csemadok Kassa-Területi Választmányával közösen hívta életre énekes tehetségek számára új szakkörét, melynek első találkozóját, a miskolci Ady Endre Művelődési Házban tartották. A felvidéki és anyaországi fiataloknak így lehetőségük nyílt arra, hogy közös képzésen vegyenek részt, Jancsó Dóra színművész vezetésével. 

A Felvidékről, Szepsiből és Buzitáról érkezett gyerekek a Zenita növendékeivel vehettek részt a képzésen. Jancsó Dóra színművész, az Ady Művelődési Ház baletttermében, koncentrációs- és ritmus gyakorlatokat, szituációs- és helyzetgyakorlatokat, valamint  beszédtechnikát tanított a kisdiákoknak. A szakkör munkáját értékelve elmondta, hogy tehetséges gyerekek gyűltek össze, akik egy csapatként tudtak együtt dolgozni. Nagy öröm volt számára, hogy a felvidéki tanárok ilyen magas színvonalon teljesítő diákokat oktatnak, nevelnek, akik korukhoz képest kimagasló tudást nyújtottak. „Boldogság volt velük együtt dolgozni” – hangsúlyozta Jancsó Dóra szyínművésznő.

A felvidéki tanárok, a szepsi Nová Mária és a buzitai  Marek Hornák megköszönték a lehetőséget. A szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont tanára, Nová Mária kiemelte, óriási élmény volt az anyaországba jönni tanulni, és tovább képezni a gyermekeiket.

„Jó volt látni a lelkesedésüket, a csillogó szemüket. Otthonról jöttünk, és most itt is itthon vagyunk. Köszönjük!” – mondta.

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!