Események betöltése
banner 1200x628 BardosGyula 2023

A Csemadok közösségépítő szerepe – Bárdos Gyula előadása

2021.01.08. /17:00 - 18:30

A nagy múltú, 1949. március 5-én Pozsonyban alapított kulturális szervezet múltjáról és jelenéről tart előadást elnöke, Bárdos Gyula.

A Csemadok mozaik szó a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete névből ered, amelyet alapításakor kapott.  A szervezet gondozásában kiadott hetilapot Fáklya néven 1951-ben alapították A hetilap 1957 és 1995 között A Hét címmel jelent meg. Az ’50-es évek közepétől kezdődően, hagyományt teremtve, számos országos kulturális rendezvény alapjait rakták le, amelyek közül a  Zselízi Országos Népművészeti Fesztivál és a Gombaszögi Országos Kulturális Ünnepély több tízezer fős látogatottsággal rendelkezett.

A szervezet elnevezését 1968-ban módosították először, kulturális tevékenységét ezt követően Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége név alatt folytatta. Nevét 1990-ben Csehszlovákiai  Magyarok Demokratikus Szövetségére változtatták. Csehszlovákia  szétesése után elnevezését 1993-ban ismét módosították, ekkor vette fel a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség nevet.

Hol tart ma, s milyen jövő elé néz  a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális szervezete, amelynek rendre lefaragják a nekik járó  állami támogatás összegét?

Esemény Megosztása

  • Ez az esemény elmúlt.

Részletek

Dátum:
2021.01.08.
Időpont:
17:00 - 18:30
Esemény kategória:

Helyszín

Felvidék Ház
Rákóczi Ferenc u. 2.
Miskolc, 3530 Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
+36 46/303-454
View Helyszín Website