Események betöltése
velunk elo kollektiv bunosseg fb 1920 1080 ok

A velünk élő kollektív bűnösség – Gubík László, a Magyar Szövetség elnökének előadása

február 18 /17:00 - 18:30

Gubík László az anyaországiak körében is közismert személyiség, hiszen ő volt az egyik első felvidéki magyar, aki a nyilvánosság előtt vállalta a magyar állampolgárságát annak ellenére, hogy ez Szlovákiában a szlovák állampolgárság elvesztésével jár.

A hagyományos emberi értékek melletti kiállásával, a Via Nova ifjúsági csoport megalakításával, a Martosi Szabadegyetem működtetésével, az Esterházy Akadémia megalapításával példa lehet a most felnőtté váló fiatalabb generáció számára is.

A Magyar Szövetség elnökeként Gubík László élére állt a Beneš-dekrétumok újraélesztése miatt kirobbant tiltakozó megmozdulásoknak. A Magyar Szövetség nemcsak politikai ügyként, szakértői szinten is próbálja tematizálni a dekrétumokat és az utókonfiskációkat. Erről szól előadása, valamint arról is, hogyan látja a felvidéki magyarság jelenlegi helyzetét, és a maga részéről milyen feladatokat vállal a közösség megmaradásának és gyarapodásának érdekében.

Esemény Megosztása

999535
DD
DAYS
HH
HOURS
MM
MIN
SS
SEC

Részletek

  • Dátum: február 18
  • Időpont:
    17:00 - 18:30
  • Esemény kategória:

Helyszín

  • Felvidék Ház Miskolci Galéria

Szervező