Események betöltése
PLAKÁT 09.04 06. Felvidéki bányavárosok

Honismereti kirándulások – Felvidéki bányavárosok csodái

szeptember 4 - szeptember 6

Felejthetetlen utazásra invitáljuk elsősorban Baráti Társaságunk tagjait: Selmecbányára, e hegykoszorú övezte igazi ékszerdobozba, a történelmi Magyarország egyik legszebb városába, amely több mint három évtizede méltán viseli a világörökség címet.

A régmúlt kor páratlan szépsége találkozik itt a festői környezettel. Felkapaszkodunk a néhány éve szinte a romjaiból megmentett Kálváriára, melynek Európában alig akad párja, a Szentháromság téren álmélkodunk a Ringbürgerek fényes palotáin, és a gazdag polgárok által állíttatott díszes pestisoszlopon, amellyel el akarták kerülni az újabb vészt. Fölénk magasodik az Óvár, mely gótikus templomnak épült még a híres M.S.mester oltárképeivel, hogy aztán a török közeledtére erősséggé alakítsák. A Klopacska mellett elmenve megtudjuk, miért kopogtak itt a bányászok harangozás helyett. Felérünk a Leányvárhoz, melyet állítólag Rössel Borbála építtetett, hogy ne lássa az akasztófát, és ahol az órát az őrség trombitálása helyettesítette. Leszállván az András-aknai bányamúzeumba megérthetjük, hogyan tették a várost a föld mélyének kincsei hihetetlenül gazdaggá. Ha már a szomszédban szállunk meg, benézünk az erődítményszerű Kamaraházba, ahol a kamaragróf vezetésével nyerték ki Selmec érceiből a színaranyat. Az Óposta Fogadónál felidézzük a polgárok viszályát Balassi Bálinttal, az Akadémia mamutfenyői alatt pedig büszkén emlékezünk, hogy vált e város a 18-19. században Európa élenjárójává műszaki fejlődésben és oktatásban.

Hazatérőben megállunk Körmöcbányán, mely szépségében vetekszik Selmeccel, és ahol Károly Róbert óta verték a híres aranydukátot, és azóta is folyamatosan működik pénzverde a városban. Itt a városfalak is megmaradtak, és ha az alsó díszes kapun belépünk, az előttünk tornyosuló vár ragadja meg tekintetünket, kettős fallal körülvéve, benne a Szent Katalin templommal, mely orgonafesztiválnak ad otthont és a Ferences kolostorral, amely ma is híres búcsújáróhely.

Felvidéki bányavárosok: Selmecbánya – Körmöcbánya

Időpont: 2026. szeptember 4-6.

Utazás: komfortos autóbusszal

Útvonal: Miskolc-Kazincbarcika-Bánréve-Selmecbánya-Körmöcbánya-Bánréve-Miskolc

Szállás:  Hotel Bristol, 3 csillagos hotel 2-3 ágyas fürdőszobás szobáiban. A szálloda Selmecbánya történelmi óvárosában egy patinás, elegáns épületben található.  A szállodában nincs lift az eredeti elrendezés megőrzése miatt. További információ: https://hotel-bristol.sk/

Ellátás: reggeli, vacsora igény szerint (jelentkezés és fizetés a helyszínen)

Min. létszám: 40 fő

Program:

1-2. nap: Indulás reggel 7 órakor Miskolcról, a Búza térről, a Görögkat. templom melletti parkolóból, találkozás 6.45 órakor. Folyamatos utazás a Felvidékre, útközben pihenő, mosdó-kávé-fotó szünet.

Felejthetetlen utazásra hívunk Benneteket Selmecbányára, e hegykoszorú övezte igazi ékszerdobozba, a történelmi Magyarország egyik legszebb városába, mely több mint három évtizede méltán viseli a világörökség címet. A régmúlt kor páratlan szépsége találkozik itt a festői környezettel. Felkapaszkodunk a néhány éve szinte a romjaiból megmentett Kálváriára, melynek Európában alig akad párja. A Szentháromság téren álmélkodunk a ringbürgerek fényes palotáin, és megtekintjük a gazdag polgárok által állíttatott díszes pestisoszlopot, amellyel egy újabb vészt akartak elkerülni. Fölénk magasodik az Óvár, mely gótikus templomnak épült még a híres M.S. mester oltárképeivel, hogy aztán a török közeledtére erődítménnyé alakítsák. A Klopacska mellett elhaladva megtudjuk, miért kopogtak itt a bányászok harangozás helyett. Felérünk a Leányvárhoz, melyet állítólag Rössel Borbála építtetett, hogy ne lássa az akasztófát, és ahol az órát az őrség trombitálása helyettesítette. Leereszkedve az András-aknai bányamúzeumba megértjük, hogy tették a várost a föld mélyének kincsei hihetetlenül gazdaggá. Ha már a szomszédban szállunk meg, benézünk az erődítményszerű Kamaraházba, ahol a kamaragróf vezetésével nyerték ki Selmec érceiből a színaranyat. Az Óposta Fogadónál felidézzük a polgárok viszályát Balassi Bálinttal, az Akadémia mammutfenyői alatt pedig büszkén emlékezünk, hogy vált e város a 18-19. században Európa élenjárójává műszaki fejlődésben és oktatásban. Este elfoglaljuk szálláshelyünket.

3. nap: Hazatérőben megállunk Körmöcbányán, mely szépségében vetekedik Selmeccel. Károly Róbert óta verték itt a híres aranydukátot és azóta is folyamatosan pénzverde működik a városban. Itt a városfalak is megmaradtak, és ha az alsó díszes kapun belépünk, az előttünk tornyosuló vár ragadja meg tekintetünket, kettős fallal körülvéve, benne a Szent Katalin templommal, mely orgonafesztiválnak ad otthont. A Ferencesek kolostora ma is híres búcsújáróhely. Majd indulunk a mindössze 4 km-re lévő Szentantal Koháry-Coburg kastélyba, ahol egy rendkívül érdekes gyűjteményt nézünk meg.

A késő délutáni órákban indulunk hazafelé.

Részvételi díj: 79.500 Ft/fő

A részvételi díj tartalmazza az autóbuszközlekedés, a 2 éjszakai szállás a 2 reggeli, az idegenforgalmi adók és illetékek, valamint a helyi vezetés költségeit. Nem tartalmazza a fakultatív vacsora, a  belépők és az utasbiztosítás díját.

Egyágyas felár: 17.000 Ft/fő (korlátozott számban)

Fakultatív vacsora: a helyszínen kerül meghirdetésre (jelentkezés, fizetés a csoportvezetőnél a helyszínen)

Utasbiztosítás: 2.100 Ft/ft

Kombi (útlemondási- és utas) biztosítás: 4.300 Ft/fő (csak jelentkezéssel egyidőben köthető és fizetendő)

Belépők tájékoztató ára: 30-45 euró/fő (Részletesebb tájékoztatás indulás előtt!)

JELENTKEZÉS

Felvidék Ház                                              vagy         EuroMiskolc Travel Utazási Iroda

3530 Miskolc, Rákóczi utca 2.                                     3530 Miskolc, Széchenyi u. 54. fsz. 1.

Telefon: 06 46/303-454                                               hétfő-péntek: 9-17 óra

E-mail: info.felvidekhaz@gmail.com                         Telefon: 06 46/322-527, 06 70/774 1908

adam.magdi@felvidekhaz.hu

 

Share This Event

5656600
DD
DAYS
HH
HOURS
MM
MIN
SS
SEC

Részletek

  • Kezdés: szeptember 4
  • Vége: szeptember 6
  • Esemény kategória:

Szervező