A szeretet illatát, Kárpát-medence szerte ismert mézeskalácsait és díszítő-tudását is elhozta Felvidékről Miskolcra Vranai Erika, csécsi mézeskalácsos. A Felvidék Házban, hatalmas érdeklődés mellett megtartott mézeskalácsos szakkör lelkes résztvevői kezük munkáját haza is vihették a húsvéti asztalra, illetve a locsolóknak.

„Akár estig is elhallgatnám Vranai Erikát, olyan csodálatosan beszél a mézeskalácsról – mondta a szakkör egyik résztvevője, aki már most várja a decemberi folytatást.

A program elméleti tudás átadásával kezdődött, majd a díszítés technikájára tanította a résztvevőket a csécsi mézeskalácsos. Ahogy elmondta, éjszaka sütötte meg a 200 darab mézeskalácsot, amelyeket az útmutatásai alapján díszítettek ki a hölgyek, s kezük munkáját haza is vihették a húsvéti asztalra.

Vranai Erika, csécsi mézeskalács-készítő, már több mint negyedszázada foglalkozik ezzel az egykor nagy megbecsülésnek örvendő szakmával. Úgy tartja, nem egy egyszerű süteményről van szó, a mézeskalács mondanivalót hordoz magában. Más kézműves termékekhez hasonlóan készítése is időt igényel, és szívből kell csinálni, s olyan szívbéli gazdagságot lehet vele nyerni, ami pénzben nem mérhető.

Ő maga az apróbb mintákat szereti, kedvencei a miniatűr rózsák. Alkotásaival már számos helyen megfordult, például Brüsszelben, az Európai Parlamentben is bemutatta a tudását. A legnagyobb élménye mégis az volt, amikor Böjte Csaba meghívta Csíksomlyóra, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonában tanítsa meg a lányokat mézeskalácsot készíteni, hátha valamelyikük szakmájává is fogadja ezt a mesterséget. S természetesen vitt magával néhány kidíszített mézeskalácsot is. Ezeket nézegetve egy erdélyi lány azt mondta neki: magát megáldotta az Isten.

A szakkörről további képeket Galériánkban nézegethetnek.

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!