Zsúfolásig megtelt a Felvidék Ház március 9-én, szerdán; a nagy érdeklődés az est vendégének, a kassai helytörténésznek, írónak Balassa Zoltánnak szólt, aki azokról a Rákóczi emlékekről tartott vetítettképes előadást, amelyek egykor a Felvidéken hirdették nagy fejedelmünk dicsőségét, illetve még ma is fellelhetőek ott.

Számos érdekességet hallhatott a közönség II. Rákóczi Ferenc és felkelése emlékhelyeiről. A fejedelem 1704 és 1711. között sokfelé megfordult, ez alkalommal 25 helyszín rövid bemutatására került sor. A többi között szó esett Zboróról, ahol I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona a menyegzőjét tartotta 1666-ban. Azután Borsiról, a fejedelem szülőhelyéről, ahol a kastélyt végre méltó módon helyreállították. Itt áll a mellszobra, amely egykor, 1907–1919 között Zólyom főterét díszítette. Amiről kevesen tudnak,  a feldarabolt szobrot Balassa Géza tanár, a helytörténész édesapja rejtegette  évtizedeken át, míg végül 1969-ben leleplezhették a  kastély előtt.

II. Rákóczi Ferenc Kassán is  több ízben megfordult. Itt nyugszik édesapja, nagyanyja és unokaöccse, majd édesanyja és egyik fia is, aki Szent Erzsébet 15. egyenes ágú leszármazottja. Itt látott gyermekkorában először kuruc országgyűlést (1683), ez lett felkelésének központja és ide hozták vissza 1906-ban, hogy haló poraiban is fegyelmezzen és figyelmeztessen bennünket kötelességeinkre, a helytállás szükségességére. Kassán küldetése van. Itt áll rodostói ebédlőházának egyik fele, mely 1991-ben nyílt meg a nagyközönség előtt. Mellette áll a szobra is, melyet majd másfél száz évvel korábban akartak felállítani, de erre csak 2006-ban került sor.

Az előadásból az is kiderült, hogy a nagysárosi kastélyban tartóztatták le, szökése után Podolinban bujkált rövid ideig, majd Gácson győzte meg Ráday Pált, hogy csatlakozzon hozzá, aki aztán egyik leghűségesebb, legjobb munkatársa lett. Ipolyságon fogadta az erdélyi küldöttséget, mely hírül hozta, megválasztották fejedelmüknek. Késmárk sem maradhatott ki, hiszen az nevelőapja, Thököly Imre szülőhelye, aki az új evangélikus templomban nyugszik. Lovas szobrát március 28-án leplezik le a városban.

« A 7 »

„A fejedelem felvidéki emlékei ennek a területnek a történelmével szorosan összefonódnak. Ezért is vagyunk otthon itt” –szögezte le végezetül Balassa Zoltán.

Az előadás után előadó és hallgatósága között kötetlen beszélgetés alakult ki, voltak, akik Rákóczi hamvainak hazahozatala kapcsán a saját családjuk tagjairól meséltek, ők még szemtanúi voltak e jeles eseménynek.

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!