Görgey soha nem volt áruló – jelentette ki Dr. Propper Valéria, aki előadásában is alátámasztotta kijelentését. A közvélemény elítélte Görgeyt, mert tiszttársait nem tudta megmenteni, és ő maga nem állhatott ott a bitófa alatt. Az oroszok presztízskérdést csináltak az osztrákokkal szemben, hogy Görgey életét megkíméljék.

A Habsburgok viszont bosszút akartak állni a sok csúfos csatavesztésért. Ha a fővezéren nem, hát akkor a tiszttársain. Amikor 1849  májusában Ferenc József császár kérésére az oroszok beavatkoztak a harcokba, Görgey előtt egyértelművé vált, hogy Kossuth rosszul mérte fel az ország lehetőségeit. Ez egyike volt azon okoknak, amiért Kossuth és Görgey viszonya megromlott. A másik ok, hogy Görgey felnőtt Kossuth mellé, sőt egyedüli riválisa lett.

Kossuth történelmi jelentősége semmivel nem lesz kevesebb, ha Görgey is elismerjük jó hazafinak, zseniális hadvezérnek, több tízezer élet megmentőjének – mondta az előadó.

A rendezvényen jelen volt és bemutatkozott Simon Gábor, aki anyai ágon a toporci Irányi Dániel kormánybiztos leszármazottja. Irányi is ott volt a fegyverletételnél Arad mellett.

A jelenlévők még sokáig beszélgettek.

Picture1

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!