3200 általános és középiskolás diák vehetett részt azon a versenyen, amelyet 9 helyszínen rendeztek meg „Dunán Innen Tiszán Túl Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató Verseny” címmel. A válogatókon Erdély, Délvidék, Kárpátalja és  Felvidék ifjúsága tartott bemutatót ősei hagyatékából. A nagyszabású program képeiből láthatott videóösszeállítást a nagyközönség azon a rendezvényen, melyet a Felvidék Ház, a Pro Art Galéria és a Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület szervezett közösen a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan.

A Miskolci Akadémiai Bizottság dísztermében megtartott eseményen Kaulics-Nagy Zsófia és Sz. Bíró Mariann hegedűművész adott elő Bartóktól hegedű duókat, illetve  Boncsér Gábor népzenész és tanítványai is felléptek. Immár hagyomány, hogy halálának évfordulóján megemlékeznek Kriza Ákosról, Miskolc város néhai polgármesteréről is, aki sokat tett a Dunán innen, Tiszán túl elnevezésű versenyért.

Nóriékkal

A Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület által szervezett kulturális és hagyományőrző rendezvénysorozat célja, hogy a Kárpát-medence kulturális-népművészeti életét újszerű kezdeményezéssel bővítsék, és kulturális kínálatát gazdagítsák, közvetlen céljai a magyar hagyományok, a népi műveltség népszerűsítése, a határon átnyúló kapcsolatok erősítése, a tehetségek és a hátrányos helyzetűek felkarolása. A szervezők célja, hogy a vetélkedő révén a felnövekvő gyermekek minél szélesebb körben, az egész Kárpát-medencében ismerjék meg a magyar népköltészet és népzene csodálatos világát, a népművészet gyakorlása beépüljön a mindennapjaikba, s egy életre elkötelezzék magukat a magyarság értékei mellett.

 

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!