A Magyar Házak regionális irodái, köztük a Felvidék Ház is, a nemzeti összetartozás és a magyar nemzeti identitás erősítése érdekében, a külhoni magyar közösségek céljainak támogatására, közösségi tereket működtet. A Házakban magasan képzett, a szomszédos országok nyelvét jól beszélő, helyismerettel és kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező munkatársak dolgoznak, akik szívesen adnak tájékoztatást az adott régió határon túli területeiről az anyaországi érdeklődőknek, ugyanakkor a külhoni magyar látogatók számára is biztos pontot jelentenek. De a Magyar Házak egyfajta „lelki konzulátusként” is működnek, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a történet, melyet most megosztunk Önökkel.

Vásárolni tért be egy házaspár a miskolci Felvidék Házba. A ház vezetője, Mács Ildikó érdeklődő kérdéseire Vámos Éva és párja, Béla elárulták, hogy a Felvidékről,  pontosabban a Dunaszerdahely közelében fekvő településről, Alistálból érkeztek. Átutazóban álltak meg Miskolcon, mert még soha nem jártak a városban. A fiukhoz igyekeztek Gyulára, és a Felvidék Ház előtt elhaladva, ahogy Éva asszony fogalmazott, „nagyot dobbant a szívük a feliratot és a Felvidék zászlót látva”. Örömmel jöttünk be szétnézni, vásárolni – mondták.

A beszélgetés során az is kiderült, hogy a vendégek és a maga is Felvidékről származó Mács Ildikó számos közös ismerőst talált.  A határon túli magyar testvérek  közös nyelvén szóltunk egymáshoz, ami a  megmaradás,a szívmelengető együvé tartozás erejével kapcsol össze bennünket, már az első találkozás alkalmával. Jó volt hallani arról, hogy Alistál majdnem színtiszta magyar, hiszen alig akad néhány szlovák család a településen. Magyar általános iskolája van és református alapiskolája, magyar istentiszteletre járnak a reformátusok és magyar misére a katolikusok. A polgármesterük is magyar, Horváth Tamást immár harmadszor választotta meg a 2000 lelket számláló település lakossága – mesélte a találkozásról Mács Ildikó munkatársunk, aki számára tartogatott ez a nap még egy találkozást.

Egy fiatalasszony fordult hozzá kéréssel. A Felvidékre, Tőketerebesre készülnek, szeretnék megnézni az Andrássy-kastélyt, de nem tudják kideríteni a nyitvatartását és a belépő árát. Elmondta, ismeri a Felvidék Házat, követ bennünket a közösségi médiában, s ezért gondolta, hogy segíteni tudunk neki.

És ez így is van. Örömmel tesszük, mert hisszük, hogy a Felvidék Ház az a köldökzsinór, amely összeköti a felvidéki és az anyaországi magyarokat.

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!