Nagy érdeklődés kísérte Demko László: Reálisból absztraktba c. kiállításának megnyitását Miskolcon, a Feledy Házban. A Felvidék Ház és a Miskolci Galéria közös szervezésében megnyílt tárlatot Kákóczki András, a Miskolci Galéria igazgatója és Mács Ildikó, a Felvidék Ház szakmai igazgatója nyitotta meg.

Megnyitó beszédükben elmondták, hogy évek óta szerveznek együtt közös kiállításokat, melyek révén külhoni magyar alkotókat, művészeket mutatnak be.

Demko László kiállítás 009(1)

Demko László a kassai műszaki egyetem egykor növendéke gombát gyűjtve a természetben gyönyörködött, s mindig ott lapult a kosarában a jegyzettömb és a ceruza is. A táj szerelmese így vall művészetéről: A tájat nem csak realistán lehet festeni, hanem szívvel is. Tehát nem csak azt, amit az ember a szemével érzékel, hanem azt is, amit a szívével lát”

Kovács Ágnes, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a művész ugyan nem végzett képzőművészeti egyetemet, viszont gyermek- és ifjúkorában autodidakta módon tanult rajzolni és festeni. Olyan neves művészek „vezették kezét”, mint Feld Lajos kassai grafikusművész, vagy Mikuláš Rogovský.

Demko László kiállítás 012 (1)

A természet szeretete szabad alkotótevékenységében is megmutatkozik: főként tájképet és csendéletet fest, de a figurális kompozíció sem áll tőle távol. Képei felülete rusztikus, bőven bánik a festékkel, a kívánt struktúrák eléréséhez nem csak ecsetet és spaklit használ, hanem szívesen kísérletezik egyéb eszközökkel is.

Az itt kiállított mintegy ötven alkotáson a művész nem realista módon leképezett természet felfogása látható. A pszeudo vagy látszólagos tájak mégis megragadnak bennünket, mert olyanok, mint a felhők az égen: mindig találunk bennük valami konkrétat Festményei megragadnak bennünket, mert csillogó színei harmóniát sugároznak – mondta Kovács Ágnes.

Demko László kiállítás 011

A tárlat 2025.január 24-ig látogatható Miskolcon, a Feledy Házban.

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt!

Ossza meg ezt a barátaival!