Nagy érdeklődés kísérte Brogyányi Mihály helytörténész előadását, amelyen számos, a múlt és történelmünk iránt érdeklődő gimnazista is jelen volt, és olyanok is, akiknek a felmenői pozsonyiak voltak, és átélték ezt a tragédiát. Brogyányi Mihály nagyapja és ükapja is tanúja és elszenvedője volt az eseményeknek.
1919. február 12-e „véres szerda” néven ma is él a köztudatban, még ha nem is beszélnek róla. A 106 évvel ezelőtt történt pozsonyi sortűz során 9 halott és 123 sebesült maradt a békés tüntetés helyszínén, a Vásárcsarnok előtt.
A Pozsonyt 1919. január elsején megszálló cseh legionárius csapatok lőttek a bevonulásuk ellen fellépő tömegbe. Pozsony vezetése tiltakozó jegyzéket adott át a város német, magyar és szlovák lakossága nevében, mondván nem akarnak Csehszlovákiához tartozni. Az olasz legionáriusok parancsnoka akkor azt mondta, csak ideiglenesen jöttek be. Amikor elszabadultak az indulatok, és eldördültek a fegyverek, az olasz parancsnok, akinek a katonái többnyire csehekből álltak, le akarta állítani a vérengzést, ám egy cseh közkatona puskatussal leütötte. A kórházban megfenyegették, hogy nem kerül ki onnan élve, ha nem azt vallja, hogy egy magyar ütötte le.
Az előzmények kapcsán elhangzott, Trianon nem 1920. június 4-én volt, hanem sokkal korábban. Az I. világháború után a cseh nemzeti mozgalom fellázadt az Osztrák–Magyar Monarchia ellen, és a cseh katonák átálltak a francia, olasz, orosz csapatokhoz. 1918. október 28-án kikiáltották Csehszlovákiát. A Károlyi-kormány felelőssége, hogy visszarendelte a katonai alakulatokat, s parancsba adta, működjenek együtt a megszállókkal. Ez lett Pozsony és Felvidék veszte.
