Események betöltése
rakoczi banner

Rákóczi emlékek a Felvidéken – Balassa Zoltán helytörténész előadása

március 9 /17:00 - 18:30
II. Rákóczi Ferenc élete összefonódott a Felvidékkel. A trianoni Magyarország területét kivéve, legtöbbször a felvidéki településeken fordult meg, amelyekhez általában életét meghatározó események is fűződnek. Borsi a szülőhely és Kassa végső nyughelye. Itt pihen még nagyanyja, szülei és unokaöccse is, hogy most társait ne említsük. Itt zajlott a trencséni balszerencsés csata, amely a szabadságharc visszaszorulását jelentette. A fejedelem életútja negyedszáz települést érintett a Felvidéken, pontosabban a mai Szlovákia területén. Sok helyütt emléktáblák és emlékművek őrzik nevét. Ezeket tekinti majd át vetítettképes előadásában Balassa Zoltán.

Balassa Zoltan portre

Balassa Zoltán

 

Balassa Zoltán kassai helytörténész 1974 óta végez honismereti vezetői tevékenységet, melynek keretében nemcsak a Felvidéken, hanem Csehországban, Ausztriában, Lengyelországban és Magyarországon is vezet csoportokat. Becslése szerint több tízezer embert kalauzolt az elmúlt évtizedekben.1975-ben a prágai Ady Endre Diákkör kezdeményezésére Honismereti Kerékpártúrák indultak. Honismereti vezetőként, előadóként számos alkalommal közreműködött ezeken az ismeretterjesztő túrákon. Kassán 2006 óta vezeti folyamatosan az ún. Barangolásokat, melyek havonta tematikusan mutatják be a város nevezetességeit és rejtett értékeit magyar és szlovák nyelven. Több – nemcsak Kassával kapcsolatos – kiadvány magyar fordítása is fűződik a nevéhez. Kassáról történelmi városkalauzt írt, mely 2016-ban jelent meg. A Kassai Polgári Klub több kiadványának munkatársa, segítője volt, számos publikációban a fényképei is megjelentek. Elsőként írt Esterházy Jánosról kötetet Pilóta a viharban (Gróf Esterházy János és kora) címmel, amely 1994-ben jelent meg. A szlovákok történetével foglalkozó kötete a Két nemzet a Kárpát-medencében 2006 és 2015 között öt kiadást ért meg. Ennek szlovák változata is megjelent. A Kárpát-medencében és azon kívül az elmúlt évtizedek alatt számtalan szakmai konferencián és egyéb rendezvényen vett részt meghívott előadóként. Balassa Zoltán a felvidéki, s ezen belül a kassai és kassa-környéki magyarság önazonosságának, hagyományainak megőrzése, nemzettudatának erősítése, a közösség múltjának ismerete és a magyar anyanyelvhasználat terjesztése érdekében több évtizede kiemelkedő publikációs, dokumentációs, ismeretterjesztő, előadói, helytörténészi tevékenységet végez. Személyes ismertsége messze túlnyúlik szeretett városa, Kassa határán, a magyar közösség iránti elkötelezettségével, aktív szervezői, ismeretterjesztői, előadói munkásságával Kárpát-medence szerte sokak szemében elismerést vívott ki magának.

 

Esemény Megosztása

  • Ez az esemény elmúlt.

Részletek

Dátum:
március 9
Időpont:
17:00 - 18:30
Esemény kategória:

Helyszín

Felvidék Ház
Rákóczi Ferenc u. 2.
Miskolc, 3530 Magyarország
Telefon:
+36 46/303-454
View Helyszín Website

Szervező

Felvidék Ház