A „Felvidék kincsei a miskolci Felvidék Házban” programsorozat részeként, március 14-én különleges, hagyományőrző kézműves szakkört szerveztünk, amely a húsvéti tojásdíszítés felvidéki motívumkincsét mutatta be az érdeklődőknek.
A Magyar Művészeti Akadémia Miskolci Regionális Műhelyének támogatásával megvalósuló program során két mester avatta be a tojásfestés titkaiba a résztvevőket: Benko Tünde gömörsídi tárgyalkotó népművész és Zs. Ujváry Mária putnoki népi iparművész, akik évek óta foglalkoznak a népi díszítőművészet különböző ágaival, és elhivatottan tesznek azért, hogy a régi technikákat és motívumokat továbbadják.
Az ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött program iránt már annak meghirdetésekor óriási volt az érdeklődés. Azt azonban nem gondoltuk, hogy kezdés előtt még azok is betoppannak, akik tartaléklistára kerültek, abban reménykedve, hogy talán lesznek olyanok, akik nem jönnek el. Szerencsére Benko Tünde tárgyalkotó népművész és Zs. Ujváry Mária népi iparművész elég díszíteni való kifújt tojással érkezett, így mindenki maradhatott. Sok jó ember kis helyen is elfér, bár a résztvevők egy részének a folyosón felállított asztaloknál jutott csak hely. Kétféle technikát tanultak a résztvevők, mindkét oktató viaszos batik technikát tanított. Benko Tünde íróka segítségével írta rá a tojásokra a mintát, melyek folytonos vonalat alkottak. Ujváry Mária gyufaszálas technikát alkalmazott. Ennél a technikánál a vonalak rövid vízcsepp alakú elemként adták ki a mintát. Ezt követően a tojásokat színesre festették a résztvevők. A száradás után a viaszt leolvasztották, és láthatóvá vált a minta. Ez ennek a technikának a lényege – tudtuk meg. Nem csak a helyszínen, az interneten is sokan bekapcsolódtak, bekapcsolódnak a szakkör munkájába, két nap alatt Facebook- és YouTube-csatornánkon több ezren tekintették meg a felvételt.
Idén a Kulturális és Innovációs Minisztérium felhívásához csatlakozva a Felvidék Ház is részt vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére elindított „Egy a nemzet!” kezdeményezésben, melynek célja, hogy a nemzeti ünnepet a közös cselekvés élményével tegyük még személyesebbé és emlékezetesebbé. Így a március 14-i szakkörre érkező felvidéki vendégeinket és a résztvevőket a Nemzeti Művelődési Intézet szakkörein készített kokárdákkal ajándékoztuk meg, hogy március 15. valóban az öszetartozás élménye legyen minden résztvevő számára.
