Az aradi vértanúk legendás életéről és haláláról tudhattunk meg többet Dr. Propper Valéria irodalomtörténésztől
Nagy érdeklődés kísérte Dr. Propper Valéria rendhagyó, vetítettképes előadását, amelyben nem csak az aradi tizenháromról, a vértanúk utolsó óriáiból hallhattunk megrendítő történeteket, hanem feleségeikről, s családjuk további sorsáról is szó esett. Az előadó a...
A Felvidék Ház is ott volt a kisgyőri Őszi Népművészeti Sokadalmon
A 40. Őszi Népművészeti Sokadalom egész napos színes programjának részese lehetett a Felvidék Ház is, amely szoros kapcsolatokat ápol a település önkormányzatával és felvidéki partnerével, a Gömöri Kézművesek Társulásával. A szüreti mulatság, lovas felvonulás és 15...
Apró, elnéptelenedő felvidéki falvak magyar emlékeit kutattuk
A Felvidék Ház által szervezett kirándulások révén az utazók többnyire olyan felvidéki magyar emlékekkel ismerkedhetnek meg, amelyeket kevésbé őriz az emlékezet. Sok közülük apró, elnéptelenedő falvakban látható, mint például a felsővályi vagy zsípi református...
Rendhagyó könyvbemutató B. Kovács Istvánnal
Rendhagyó könyvbemutatóra került sor a Felvidék Ház szervezésében, ugyanis nem Miskolcon, hanem a rimaszombati Csillagházban mutatta be könyveit B. Kovács István író, gömörológus. A szerző kötetei elsősorban Rimaszombat múltját, értékeit mutatják be az olvasóknak....
