• Erdélyi és felvidéki nagyasszonyok – Könyvbemutató és vetített képes előadás

    Felvidék Ház Rákóczi Ferenc u. 2., Miskolc, Magyarország

    Mivel töltötte napjait Báró hadadi Wesselényi Kata, a hitben élő református nagyasszony? Mit és hogyan főzött Gróf iktári Bethlen Zsuzsanna, a 18. századi erdélyi főrangú asszony? Erről szól a most bemutatásra kerülő két könyv. Az erdélyi nagyasszonyok életét kutatva merült föl a gondolat, hogy idézzük meg egy legendás felvidéki személy, Thurzó György, méginkább hitvese, Czobor Erzsébet alakját is. Dr. Lovász Emese magával ragadó előadásában szó esik majd a korabeli mozaikcsalád életéről, a gyermeknevelés mellett a háztartás teendőiről, rózsavizes liktárium készítéséről, kertészkedésről, eladó leányok hozományáról, és egy lakodalmi ebéd menüsoráról is.

  • Legszebb város Batyi – Hangácsi István kiállítása a Felvidék Ház rendezésében

    3530 Miskolc, Erzsébet tér 3. 3530 Miskolc, Erzsébet tér 3.

    A Felvidék Ház, Kárpátia Galéria programja keretében, ezúttal egy újabb felvidéki festő, Hangácsi István alkotásait hozza el a miskolci művészetkedvelő közönségnek. A tárlat mintegy 20 alkotása a művész szülővárosáról, Rimaszombatról, vagy ahogyan ott becézik, Batyiról szól.

  • Hogyan segíti a Magyar Kormány a felvidéki magyarságot?

    Felvidék Ház Rákóczi Ferenc u. 2., Miskolc, Magyarország

    A Felvidék Ház Kárpát-medencei Fórumának vendége Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, aki a november 3-án sorra kerülő közönségtalálkozón a többi között arra ad választ, miben segíti a kormány az elszakított nemzetrészeket? Miért éri meg Magyarországnak a határon túliakat támogatni? Mire számíthat a nemzetpolitika kormányváltás esetén? Igaz-e, hogy Magyarországról kapnak nyugdíjat a határon túliak? Mit jelent a mi életünkben a Miskolc-Kassa autópálya megépülése?

  • Fellinger Károly mesevilága – könyvbemutató

    Felvidék Ház Rákóczi Ferenc u. 2., Miskolc, Magyarország

    A Magyar Házak Kárpátia Könyvesház programjának keretében ezúttal a Kicsesláda és Barangoló c. kötetetek segítségével Felvidék magyarlakta településein barangolunk, a szerző, Fellinger Károly író közreműködésével. 

  • A Szent László legenda és a hunok nyomában – B. Kovács István könyvbemutatója

    Felvidék Ház Rákóczi Ferenc u. 2., Miskolc, Magyarország

    Izgalmas könyvek és tartalmas pódiumbeszélgetés várja mindazokat, akik november 24-én, délután 17 órakor ott lesznek azon a könyvbemutatón, melyet a Felvidék Ház szervez, és amelynek vendége a rimaszombati, Magyar Örökség-díjas B. Kovács István néprajzkutató, régész. 

  • Koós Gábor USA Diary

    Miskolci Galéria

    A Felvidék Ház  és a Herman Ottó Múzeum Miskolci Galéria Tagintézménye között létrejött együttműködési megállapodásnak köszönhetően, 2022-ben felvidéki származású alkotók munkáiból, együtt rendez kiállításokat a két intézmény. Az első közös tárlaton a losonci származású Koós Gábor grafikusművész alkotásait láthatja a miskolci közönség.

  • Felvidéki értékeink – Vetítettképes előadás

    Felvidék Ház Rákóczi Ferenc u. 2., Miskolc, Magyarország

    A Felvidék Értékeinek kimeríthetetlen tárházával ismerkedhet meg az, aki ellátogat Gyurán Ágnes, a Felvidéki Magyar Értéktár Bizottság titkárának, a Felvidék Házban sorra kerülő, vetítettképes előadására.

  • Rákóczi emlékek a Felvidéken – Balassa Zoltán helytörténész előadása

    Felvidék Ház Rákóczi Ferenc u. 2., Miskolc, Magyarország

    A fejedelem életútja negyedszáz települést érintett a Felvidéken, pontosabban a mai Szlovákia területén. Sok helyütt emléktáblák és emlékművek őrzik nevét. Ezeket tekinti majd át vetítettképes előadásában Balassa Zoltán.

  • Húsvéti mézeskalácsos nap a Felvidékről érkező Vranai Erikával

    Felvidék Ház Rákóczi Ferenc u. 2., Miskolc, Magyarország

    Április 9-én, szombaton, 9:00 és 15:00 óra között szeretettel várunk mindenkit a Felvidék Ház és a nagyidai Ilosvai Népi Együttes közös Húsvéti mézeskalácsos napjára. Vendégünk a Felvidékről, Csécsről érkező Vranai Erika mézeskalács-készítő.

  • Miskolc a cseh és a szlovák nemzeti terjeszkedés célkeresztjében (1917-1947)

    Felvidék Ház Rákóczi Ferenc u. 2., Miskolc, Magyarország

    Miskolc Borsod vármegye székvárosa. Az 1910. évi népszámlálás adatai szerint lakossága 51 459 fő, ebből 49 099 magyar, 948 német, 749 tót, azaz szlovák nyelvű. A vármegye összlakossága238 455 fő, ebből 97,6 százalékmagyar és csupán 1,4 százalék szlovák. A város és az egész vármegye a dualizmus utolsó népszámlálása idején abszolút magyar jellegűnek minősült. Ennek ellenére hozzávetőleg harminc éven át ott szerepelt a cseh és a szlovák nemzeti expanziós törekvések célkeresztjében. Popély Gyula, a Károli Gáspár Református Egyetem emeritus professzorának előadása.

  • B. Kovács István, rimaszombati író dedikál

    A 93.-ik Ünnepi Könyvhét és 21. Gyermekkönyvnapok miskolci nyitó rendezvényén a Felvidék Ház vendégével, B. Kovács István, rimaszombati író dedikálja két regényét, A Szent László legendát és a Magyar hősepikát.