Amikor megkondul a harang… – Vendégünk Slíz Róbert, várhosszúréti harangöntő
Miskolci GalériaVendégünk a felvidéki ifjú harangöntő, a Népművészet Mestere, Slíz Róbert.
Vendégünk a felvidéki ifjú harangöntő, a Népművészet Mestere, Slíz Róbert.
Ezúttal két előadó kétféle megközelítésben mutatja be Jókai Mór író életét és munkásságát.
Immár hagyomány, hogy a Felvidék Ház és a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány, a szepsi Csemadok Kassa-Területi Választmánya, valamin a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont Igazgatósága felvidéki és miskolci gyerekeknek szervez közös szakkört.
A Felvidék Ház könyves standja a külhoni magyar könyvkiadók, a Magyar Házak, valamint partnerintézményei könyvtermésének legjavából kínál válogatást, a dedikálások sorában pedig ezúttal Domonkos László író, újságíró, televíziós szerkesztő és Czapáry Martincsevics András Mécs László-kutató lesz házunk vendége.
A Felvidék Ház idei vendégei a Miskolci Ünnepi Könyvhéten, Domonkos László író, újságíró, televíziós szerkesztő és Czapáry Martincsevics András Mécs László-kutató. A szerzők június 13-án dedikálnak, illetve beszélgetnek az olvasókkal 16:00 órától a Felvidék Ház előtti standon, az Erzsébet téren.
Az előadás célja, több aspektusból bemutatni a trianoni békediktátum megszületésének előzményeit, illetve következményeit. Az előadás kitér arra, hogyan befolyásolta a huszadik századi magyar történelem egyik legsúlyosabb traumája a magyar oktatás működését, de szó lesz arról is, milyen hatással volt a mindennapi életre az új határok kialakítása.
Partnerszervezetünk, a Kárpát-medence Intézet két éve hozta létre a Kárpát-medencei Magyar Fotográfiai Társaságot, amelynek immár közel hatvan belső-magyarországi, erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai fotóművész tagja van, és Tóth István, nagyváradi fotóművész vezetésével megrendezte első pályázatát és kiállítását a nagyváradi várban működő Euro Foto Art Galériában. Ezt követően a tárlat bemutatásra került a királyszállási Nagy-Magyarország Parkban, a debreceni Partium Házban, a szegedi Délvidék Házban és a kisvárdai Kárpátalja Házban is. A képek most Miskolcra érkeznek.
Idén ősszel is folytatjuk honismereti kirándulásainkat. A "Szeressük vissza Felvidéket" sorozatunk következő kirándulására szeptember 12-14. között kerül sor. Ezúttal Pozsony és környéke magyar emlékeivel ismerkedünk.
Kopecsni Gábor egy évtizede kutatja néprajzi módszerekkel a népi harci testkultúrát. A Felföldi Dalia Iskola célja, hogy a felgyűjtött néprajzi anyag ne csak dokumentáció legyen, hanem a gyakorlatban is át tudják adni a fiataloknak.
A Hagyományok Háza Hálózat működését a Felvidéken a füleki Élő Hagyomány Polgári Társulás biztosítja. Vendégünk a Hálózat vezetője, Farkas József és a füleki Foncsik Énekegyüttes.
B. Kovács István gömörológus könyvének alapjául az az 5 prózai történet szolgál, amelyeket félévszázada gyűjtött szülőföldjén, Gömörben.