-
-
-
-
Felvidék Kincsei – Vendégünk Farkas József és a Foncsik Együttes
Felvidék Ház Rákóczi Ferenc u. 2., Miskolc, MagyarországA Felvidék Ház idei első vendégei a felvidéki magyar hagyományok őrzői és népszerűsítői lesznek. A füleki Élő Hagyomány Polgári Társulás küldetését és munkáját annak munkatársa, Farkas József mutatja be. A programot a Foncsik Énekegyüttes előadása színesíti, amely a füleki Városi Művelődési Központ és a Rakonca Egyesület égisze alatt népszerűsíti a magyar népdalkincset.
-
-
A velünk élő kollektív bűnösség – Gubík László, a Magyar Szövetség elnökének előadása
Felvidék Ház Miskolci GalériaA Magyar Szövetség elnökeként Gubík László élére állt a Beneš-dekrétumok újraélesztése miatt kirobbant tiltakozó megmozdulásoknak. A Magyar Szövetség nemcsak politikai ügyként, szakértői szinten is próbálja tematizálni a dekrétumokat és az utókonfiskációkat. Erről szól előadása, valamint arról is, hogyan látja a felvidéki magyarság jelenlegi helyzetét, és a maga részéről milyen feladatokat vállal a közösség megmaradásának és gyarapodásának érdekében.
-
-
Felvidéki hímestojás motívumok – Szakkör
Felvidék Ház Rákóczi Ferenc u. 2., Miskolc, MagyarországMesterink Benko Tünde gömörsídi tárgyalkotó népművész és Zs. Ujváry Mária putnoki népi iparművész. A helyek száma korlátozott!
-
II. Rákóczi Ferenc: emlékezet, kultusz, értelmezés – Czáboczky Szabolcs kassai történész előadása
Felvidék Ház Rákóczi Ferenc u. 2., Miskolc, MagyarországAz előadás arról szól, hogy a politikai-társadalmi változások közepette a Rákóczi-kép, illetve a Rákóczi-kultusz hogyan, miben és miért változott a magyar társadalomban a 19-20. század folyamán.
-
-
Alma és fája – Mács Józseftől Mács Ildikóig
PozsonyA Felvidék krónikásának nevezett Mács József író, aki 22 regényében azok keserves sorsáról írt, akiken Trianon után "átlépett" a határ, ez év áprilisában lenne 95 éves. E kerek jubileum alkalmából hívta meg lányát, Mács Ildikót, a Felvidék Ház szakmai vezetőjét a Csemadok Pozsonyligetfalui Alapszervezete egy beszélgetéssel egybekötött előadásra, életútról, családtörténetről.
-
Honismereti utazások – Kirándulás Bajmócra
FelvidékA Felvidék Ház és az EuroMiskolc Travel közös szervezésében hívunk, várunk egy 1 napos, csodálatos felvidéki kirándulásra!
