A Felvidék Ház is jelen van kiadványaival a 96. Miskolci Ünnepi Könyvhéten
Nagy érdeklődés kísérte Miskolcon a 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok rendezvényének első napját, az Erzsébet téren, amelyet Háy János, József Attila díjas író, drámaíró, költő nyitott meg. Köszöntőt mondott Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén...
Újra Miskolc adott otthont az ifjú énekes tehetségek találkozójának
Én már két évvel ezelőtt is itt voltam – nyújtogatja a karját a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskola Központ kisdákja. Sokat tanultunk, szeretek itt lenni – teszi hozzá. Tanárnője Nová Szaniszló Mária azonnal hozzá teszi: Magyarok vagyunk. Haza jövünk és itthon...
Jókai 200 – A jeles regényíró előtt tisztelegtünk
200 évvel ezelőtt, 1825-ben született Komáromban Jókai Mór. Az író munkássága olyan szellemi örökség, amely kultúránk kitörölhetetlen része. A jeles író előtt tiszteleg a 2025-ös Jókai Mór-emlékév. Ehhez csatlakozva a Felvidék Ház előadói kétféle megközelítsében...
Amikor megkondul a harang… – Slíz Róbert, várhosszúréti harangöntő volt a vendégünk
Egykor minden ember értette, mit üzen a harang. Ha félreverték, tüzet jelzett. Ha meg-megkondult a lélekharang, temetésre hívott. Ha zengett, bongott, esküvőről adott hírt – mondta Slíz Róbert, hozzátéve, ez ma már sajnos nincs így. Ő ma is emlékszik arra a csodára,...
